150 éve született Kunos Ignác

 Munkácsi Bernát legjobb barátja. Megemlékezés olvasható róla
 itt a Nyelv és Tudomány oldalán

Nyelvrokonság = néprokonság?

Mit gondoltak erről a kérdésről Budenz tanítványai 1884-ben?

Olvassa el Szinnyei József szavait a Budenz-albumból és megtudja!

„A nyelvtudomány kérlelhetelen adatai arra vallanak, hogy az u. n. ugor [= finnugor] népek olyan nyelveken beszélnek, melyek a magyar nyelvvel közeli rokonságban állanak; tehát az ugor népek nekünk nyelvrokonaink [!]. Hogy vér szerint is rokonaink-e, az más kérdés. Valószínűnek valószínű; de bizonyosra nem lehet fogni, mert vannak rá példák, hogy egy nép mással cserélte fel eredeti nyelvét, s így vér szerint más, nyelv szerint megint más népekkel áll rokonságban. Lehet tehát, hogy a párducos Árpáddal bevándorlott magyarok vér szerint egytől-egyig mind törökök voltak. Ezen igen szépen és igen tudományosan el lehet még vitatkozni nemcsak egy pár száz esztendeig, hanem akár a világ végéig is, – még sem lesz a kérdés kétségbe vonhatatlan bizonyossággal eldöntve. Ez legalább az én megggyőződésem. Annyi azonban bizonyos, hogyha honfoglaló eleink törökök voltak is, mégis ugor nyelvet hoztak magukkal, tehát nyelvükre nézve az ugor népekkel állottak rokonságban.”

Olvashattuk hát, hogy egyrészt Budenz és követői számára a magyar nyelv rokonságának kérdése eldöntött volt, másrészt: egészen tisztán látták, hogy nyelvészeti összehasonlító kutatásaikkal mennyiben járulhatnak hozzá a magyar nép őstörténetének kutatásához: számukra már 1884-ben is világos volt, hogy a nyelv-, illetve a vérrokonság két eltérő kapcsolat népek között. S bár igaz lehet, hogy korábban – ahogy Németh Renáta írja – „a nyelv-, illetve a vérrokonság különbsége nem volt egyértelmű (l. például Mátyás 1856: 239; Czuczor 1860: 224; CzF. I: 23).”, a finnugor nyelveket kutatók számára ez már igen korán két külön rokonságnak számított.

Szinnyei teljesen meg van győződve a magyar nyelv legközelebbi rokon nyelveinek mibenlétéről, és ezt a módszer megbízhatósága miatt teszi – miképpen Munkácsi is. Mivel azonban nincs tudomása olyan módszerről, amivel igazolni lehetne ezer évvel korábban élt emberek valamely néphez való tartozását, igen szkeptikusan fogalmaz a néperedet és néprokonság felderíthetőségének kérdésében.

Mit gondolt Munkácsi Bernát a magyar nyelv finnugor rokonságáról? (1884)

„Mikor Budenz 1867-ben a magyar összehasonlító [NB. NEM összehasonlító történeti!] nyelvtudomány legközelebbi [!] feladatául a szűkebb körre szorított ugor [= finnugor] összehasonlító nyelvkutatást, vagy szorosabban meghatározva „a finn-ugor nyelvcsoport egységes alapnyelvének visszaállítását” kitűzte: kiemelte [!] egyszersmind hogy „ehhez hasonló, de külön feladat a mongol-mandsu-török alapnyelv visszaállítása”. „A magyar nyelvtudományra nézve” – úgy mond – „előbbre való és sürgetőbb az első, noha rá kell érnie a másikra is.” 

"Nyelvtudományi feladatainknak ilyetén beosztása szükséges volt egyrészről a speciális nemzeti szempontból, mely megkövetelte, hogy az altaji [!] összehasonlító nyelvtudománynak legelőbb is azon része műveltessék, melytől a magyar nyelv jelenségeinek megvilágítására legtöbb hasznot lehetne remélni. De másrészről természetes kifolyása volt azon tisztultabb módszernek is, mely – főképen a mély belátású Böthlingk útmutatására [itt jegyzetben idéz Böthlingk Über die sprache der Jakuten című munkájanak Előszavából, XXXIV. lap, 1851.] – épen ez időben kezdett nyelvtudományunkban uralomra jutni s mely főpontja szerint tudvalevőleg abban áll, hogy az altaji összehasonlításában a közvetlenül egybevetendő alakokat voltaképen nem a mai nyelvek tényleges alakjai [!] teszik, hanem csak a külön (ugor, török, mongol stb.) nyelvágak körében (a létező alakokból) kifejthető legeredetibb, úgynevezett reconstruált alapnyelvi alakok. Ilyen alapnyelvi alakok visszaállítása nem ütközik semmi különös nehézségbe az altaji nyelvcsoport szamojéd, török, mongol és tunguz-mandsu ágainál; mert ezek jóformán még az egységes alapnyelv fokán állanak, azaz ha feloszlanak is különálló kisebb nyelvrészekre, ezen nyelvrészeknek egymáshoz való rokonsági viszonya nem távolabbi, mint a dialektusoké. […] 

Másképp van a dolog az ugorságban. Itt az egyes nyelvrészeknek egymástól való elszakadása és elszigetelt élete oly régi időből kelteződik, hogy ma már egymáshoz való rokonsági viszonyuk nem áll többé dialektusi fokon, hanem mint pl. az indogermán nyelveké is, a messzebb álló, teljesen különvált nyelvek fokán.”

Majd pontosan összefoglalja és egy példával igazolja, hogy milyen nehézségek és milyen feladatok vannak még, amelyeket a tudomány az akkori állapota szerint leküzdeni s megoldani nem tud. Mindezek ellenére így folytatja:

„A mester munkássága folytán […] elmondhatjuk ma már, hogy amaz előmunkálatok, melyek az ugorság terén az általános altaji összehasonlító nyelvészet szempontjából megkívántatók voltak – ha nem is befejezve, de mindenesetre azon a fokon vannak, hogy az elért eredményeket nyugodt lelkiismerettel használhatjuk a nevezett célra adatokul. Jelesen kellő biztonsággal ismerjük ma már – legalább fontos elemeiben – az ugor alapnyelvnek úgy szókincsét, mint alaktanát; nagyjában át vannak kutatva minden egyes ugor nyelvnek külön hangtani szerkezete, valamint azon általános hangtani vonások, melyek az egész ugorságot, vagy főbb csoportjait jellemzik. Azt hisszük ezek után, hogy elérkezett az idő, hogy a magyar összehasonlító nyelvtudomány kiléphet eddigi szűk köréből, vagyis hogy az ugor összehasonlító nyelvészet további részletes művelése mellett [!], hozzáfoghat immár azon feladatokhoz is, melyek az altaji összehasonlító nyelvészet céljaiból parancsolólag következnek. Nevezetesen hozzá kell látnia első sorban azon kérdés kutatásához, vajon lehet-e valóban egész bizonyossággal állítani, hogy az altáji nyelvágak rokonok; vagy amennyiben az valószínű, igyekeznie kell lehető pontossággal megállapítani, miben mutatkozik ez a rokonság, szókincsbeli egyezésekre szorítkozik-e csupán, vagy kiterjed-e grammatikai részletekre is? […] Meg vagyunk róla győződve, hogy az ilyen szélesebb körű kutatás nem maradhat nagy tudományos haszon nélkül magára az ugor összehasonlító nyelvészetre nézve sem.”

Forrás: Az altáji nyelvek számképzői. Budenz-album, 1884: 234-237    

Munkácsi naplója

2008-ban jelent meg Megvalósult gyermekálom címmel Munkácsi Bernát 1885-ben írt udmurtföldi naplója az AB-ART kiadó jóvoltából.

A napló eredetije mind a mai lappang, egy fénymásolatát ismerjük.

Itt a napló címlapját és első oldalát láthatjuk, olvashatjuk.

Talán mégis megkezdődik

1860. március 12-én, azaz 150 éve született Munkácsi Bernát. Talán ez az alkalom hozta magával, hogy a naplóját közreadó kötetben megígért blog is megindul.

Elsőként egy rendezvényre hívom fel a figyelmet - tudva, hogy nem ez az a hely, amelyik a legtöbb részvevőt toborozni fogja:

2010. szeptember 20-án a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében Hunfalvy Pál születésének 200., Munkácsi Bernát születésének 150. évfordulója tiszteletére emlékülést rendez az MTA I. osztálya

Program:

10.00: Megnyitó
Üléselnök: Honti László, az MTA rendes tagja

Nyelvtudomány és „tudományos kontárság” Hunfalvy korában és ma - Szíj Enikő, a nyelvtudomány kandidátusa

Hunfalvy tudományos nyelvészeti folyóiratai - Zaicz Gábor PhD

Nép, nemzet és egy új tudomány: az ethnographia – Hunfalvy Pál felfogásában - Küllős Imola,az MTA doktora

Szünet

13.00: Megnyitó
Üléselnök: Honti László, az MTA rendes tagja

Munkácsi Bernát és a magyar nyelvészeti terepmunka kezdetei - Kozmács István PhD

Munkácsi Bernát tanfelügyelői tevékenysége - Bányai Viktória PhD

Munkácsi Bernát manysi (vogul) kutatásai és gyűjtései. A jelenkor lehetőségei és feladatai -Sipőcz Katalin PhD és Bíró Bernadett tudományos kutató

Helyszín:

MTA Székház, II. em. Nagyterem

http://www.mta.hu/index.php?id=esemenyek&tx_calendar_pi1[viewtime]=1284328800&tx_calendar_pi1[view]=6&tx_calendar_pi1[showUid]=11156&cHash=9c77e7e21c